Határidő
napló
8-6
hónappal előtte
A
két család találkozása, az esküvő dátumának
kitűzése
(figyelembe véve az ünnepnapokat és a munkaszüneti
napokat). Ez a dátum változhat attól függően, hogy
a házasságkötő terem, a lakodalom tervezett helyszíne
szabad-e még. Az esküvőt akár Pénteki napra is rakhatjuk,
így a meghívott vendégek ki tudják magukat pihenni
a következő hétre.
A templomi és a polgári esküvő kereteiről dönteni.
Amennyiben templomi esketést nem szeretnénk, érdemes
a polgári esküvőt kicsit ünnepélyesebbé tenni. Verssel,
énekkel, zenével, rövid kis műsorral.
Gondolkozni azon, hogy kik legyenek a tanúk,
koszorúslányok. Általában ugyanazt a két személyt
szokták felkérni a polgári házasságkötéshez tanúnak,
mint a templomi esketésnél. Kivételek persze
előfordulnak.
A lakodalom nagyságának és helyszínének eldöntése.
Az egész lakodalom szervezésénél a legfontosabb
talán, hogy hány vendéget hívjunk. Ez a szám determináló
tényezőként fog hatni a helyszín kiválasztásánál.
Mérlegelendő továbbá, hogy minden vendég részt vesz-e
a teljes programon, vagy lesznek olyanok, akik a
ceremóniára hivatalosak, a vacsorára nem.
Általános költségvetés készítése. Az esküvő
nagyon sokba kerül. Kiindulhatunk abból, hogy az
előzetesen kalkulált összeget biztosan túllépjük
legalább egyharmadával. Érdemes megbeszélni ki mit
vállal magára a költségekből.
Bejelentkezni a polgármesteri hivatalba. A nagyobb
városokban közkedvelt napokon előfordul, hogy
futószalagon
folyik az esketés. Még el sem ment az előző pár
a mi vendégeink már az ajtóban várakoznak és az
utánunk következők is alig várják, hogy véget érjen
a mi esküvőnk. Próbáljuk megbeszélni az
anyakönyvezetővel,
hogy lehetőség szerint előttünk és utánunk legyen
egy kis szünet. Lehet hogy pénzbe kerül de megéri.
Megbeszélés az eskető pappal, jegyoktatásra
jelentkezni. Előfordulhat, hogy a jegyespár egyik
tagja nincs megkeresztelve vagy más vallású. Ilyen
esetben az eskető pap mondja el a teendőket.
Jegyűrűket közösen kiválasztani és megrendelni,
amennyiben ez még nem történt meg. A vőlegény még
most is meglepheti kedvesét egy kísérő gyűrűvel.
Nem kötelező, ne érezze kényszernek.
Az esküvői ruhák és a hozzá tartozó
kiegészítők
kiválasztása. Ha a menyasszony kölcsönzi a ruháját,
minél előbb lefoglalja, annál nagyobb a választék.
Ár és menüajánlatot kérni az étteremtől. Fontoljuk
meg, nem gazdaságosabb-e a svédasztalos vacsora,
mint a személyenkénti fogások.
Fényképészről, videósról érdeklődni. Megbízhatóak
legyenek és szépen dolgozzanak! Az esküvőt nem
lehet megismételni!!!
Érdemes megbízni egy profi party service-t?
Általában nem jár többletköltségekkel, hiszen ezek
a cégek kedvező áron jutnak hozzá a szolgáltatásokhoz.
Nem is beszélve a rengeteg utánjárásról, és a nap
garantáltan zökkenőmentes lesz.
5-4
hónappal előtte
A
vendégek listáját összeállítani. Pontosan fel kell
jegyezni hány főre számíthatunk családonként, ez
mind a vacsoránál, mind a további eseményeknél elengedhetetlen.
Esküvői járműről érdeklődni és lefoglalni azt.
Lehet hintó, akár egy egész busz a násznép szállítására,
ha távolabb esik a vacsora helyszíne.
Megkérdezni a leendő tanukat és koszorúslányokat,
hogy elvállalják-e a nekik szánt szerepet?
Amennyiben
igen, javasoljunk a koszorúslányoknak szalont, ahonnan
ruhát szerezhetnek be.
Nászútajánlatokból kiválasztani az Úti célt.
Ha külföldre megyünk, az útlevelünk érvényes-e.
Egzotikus ország választása esetén gondoljunk a
megfelelő védőoltásokra.
Szabadságot elintézni. Ajánlatos már az
előkészületekhez
kivenni néhány napot. A többit persze a nászútra.
Zenekart, diszkóst, vőfélyt kiválasztani és
felkérni. Nagyobb esküvő esetén kevés 1-2 személyes
zenekar. A zenei stílus kiválasztásánál ügyeljünk
a meghívott vendégek összetételére. Érdemes felkérni
profi vőfélyt a lagzi levezényléséhez, ne a vőlegény
szaladgáljon, hogy mindenki kapott-e már levest
és mikor kell a az örömapa köszöntőjét mondani.
Igény szerinti dekoráció (lufi, szalagok, virágok...),
tűzijátékot megrendelni. Ez utóbbinál különösen
fontos, hogy időben történjen a megrendelés, mert
engedélyhez kötött.
Templomi kórus vagy orgonakíséretről gondoskodni.
Egyidejűleg ne felejtsük el a templom díszítéséhez
a virágokat megrendelni.
Polgári esküvőhöz műsort választani. A zene
és vers kiválasztása mellett beszéljük meg, hogy
hányan fognak pezsgővel koccintani és milyen extra
kívánságaink vannak.
A nászajándéklista összeállítása, az üzlet kiválasztása.
Amennyiben nem lesz menyasszonytánc feltétlenül
érdemes nászajándék listát készíteni és erről a
rokonokat értesíteni. Így el tudjuk kerülni, hogy
három porszívót kapjunk.
3
hónappal előtte
Fodrászhoz
menni és az esküvői frizurát megtervezni. Egyben
előjegyezni a későbbi időpontokat és megtervezni
a frizurát, a fejdísz figyelembe vételével.
Meghívókat, ültető- és menükártyákat kiválasztani,
megrendelni. Lehetőleg a pontos létszám tudtával
menjünk szakemberhez.
Meghatározni az esküvő menetét a nap programját.
Érdemes egy hivatásos vőfélyt segítségül felkérni.
Levezényli a nap eseményeit és sok hasznos tanácsot
tud adni.
Ha otthon ünnepelünk ki segít. Már most illik
felkérni azokat a személyeket akik segítenek a teendők
elvégzésében.
2
hónappal előtte
A
vendéglistát ellenőrizni, esetleg kiegészíteni és
végleg eldönteni hány fo hivatalos a vacsorára.
Esküvői meghívókat személyesen átadni vagy
postán elküldeni- Azon vendégek részére, akik távolról
érkeznek.
Megbeszélés a fényképésszel. A műtermi és
esküvői,
esetleg más helyszíni felvételek miatt.
Az eskető pappal a ceremóniát részletesen megbeszélni.
Ha szükséges megbeszélni egy főpróbát a koszorúslányokkal
együtt, egy héttel az esküvő előtt.
1
hónappal előtte
Legény
és leánybúcsúztató helyszínét kiválasztani. A barátokat
szóban előre értesíteni róla.
Házassági szerződést, vagyonbecslést (ha készül)
közjegyzőnél hitelesíteni. Nem jelenti a bizalom
hiányát, előfordulhat az is, hogy a szülők ragaszkodnak
hozzá.
Biztosításokat ellenőrizni, szükség esetén újra
kötni. Pl. élet-, háztartás-, balesetbiztosítás.
Karikagyűrűket gravíroztatni. Lehet persze
a monogramokat vagy a keresztneveket az esküvő után
is gravíroztatni akkor sem dől össze a világ.
Menyasszonyi csokrot megrendelni. Ez a
vőlegény
feladata! Előtte feltétlenül érdeklődje meg, van-e
kedvesének határozott elképzelése arról, hogy milyen
virágokat szeretne. Továbbá a többi
virágdekorációt
a kocsira, az asztalokra, a templomba megrendelni.
A koszorúslányokról, a vőlegény kitűzőjéről se feledkezzünk
meg!
Kozmetikushoz menni. Már most időpontot egyeztetni,
egy héttel az esküvő előttre is. (Szemöldök-, szempillafestés,
gyantáztatás stb.)
Menyasszonyi tortát megrendelni és az esküvő
többi süteményét is.
2
héttel előtte
Ülésrend tervezés elkészítése. A vendégek már biztosan visszajeleztek,
hogy számíthatunk-e részvételükre. Ha nem, nyugodtan
kérdezzünk rá, hogy megtervezhessük az ülésrendet.
Fodrásztól időpontot kérni. (Egy héttel az
esküvő előtt vágás, dauer vagy festés a menyasszonynak,
hajvágás a vőlegénynek.)
1
héttel előtte
Menyasszonyi
ruhát az összes kiegészítővel együtt felpróbálni.
Lehetőleg frizurával, sminkkel együtt, hogy láthassuk
az összhatást.
Vőlegény öltönyét felpróbálni, ha kell, alakítani
rajta.
Az esküvői cipőket otthon hordani, hogy
kényelmesen
bejáródjanak. Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor
az ara vagy ifjú férje lábát feltöri az új cipő
és tánc közben a vízhólyagoktól szenvednek!
Manikűr, pedikűr, esetleg lábmasszázs, kozmetikus,
vagy éppen ki mivel szokta kényeztetni magát.
Az esküvő részleteit a vőféllyel megbeszélni.
Amennyiben másnak is szánunk feladatot, fontos szerepet,
úgy vele szintén egyeztetni.
Legény vagy leánybúcsút előkészíteni. A barátok
meglephetik a vőlegényt pl. egy tortából kiugró
csinibabával, de a barátnők is rendelhetnek a menyasszonynak
egy Chippendale show-t! Mindez persze a jó ízlés
határain belül.
1-2
nappal előtte
Kölcsönzőből
(szabótól) az esküvői ruhákat elhozni. Utolsó próba,
igazítások.
Autókat lemosni, kitakarítani. Ha esőre áll
az idő, kivételesen várjunk vele az utolsó percig.
Bőröndöket a nászútra becsomagolni.
Babonás menyasszonyok részére gondoskodni a
szerencsét hozó tárgyakról. Egy elterjedt angol
szokás szerint általában valami régi, valami új,
valami kölcsönkapott és valami kék viseletétől remélik
a menyasszonynak a házasság sikerét. (Lásd esküvői
szokások.)
Ami nélkülönözhetetlen lesz a nagy napon: tartalék
harisnya, papírzsebkendő. Ezeken kívül persze még
ezernyi dolog: nagy tál (szita?) a menyasszonytánchoz,
sok apró pénz, seprű, tű és cérna, ha szakadna a
ruha valahol... Érdemes egy listára feljegyezni
és ez alapján előkészíteni a dolgokat.
Korán lefeküdni. Gondoljunk arra, hogy sokat
pihenjünk az esküvő előtti napokban, így nem leszünk
fáradtak és igazán élvezhetjük a lakodalmat.
2
héttel utána
Köszöntőkártyákat
küldeni a vendégeknek a részvételért, az ajándékokért,
a jókívánságokért. Biztosan mindenki örül, ha egy
esküvői fényképet is kap mellékelve.