Évfordulók | A vőfély | Vidéki lagzi | Lagzi Ecseren | Népszokások |
Egybekeljünk? | Meghívó néprajz | Ezredvégi lakodalom | Esküvői színmű

Lakodalom Ecseren

 

A fiataloknak általában a falusi mulatságok, ünnepek, bálok alkalmával volt lehetőségük az ismerkedésre. Az udvarlás néha csak pár hétig, egyes esetekben azonban több évig is tartott. A XX. század első felében párválasztáskor fontos szerepe volt a vagyoni helyzetnek is. Előfordult, hogy a párválasztás jogával teljes egészében a szülők éltek.

A lánykérés tájékozódó jellegű volt, különösebb ceremónia nélkül zajlott. Az ecseriek lánykérőbe csak akkor mentek, ha más faluból hozott feleséget a vőlegény. Ilyenkor a fiú családja ment a lány szüleihez háztűznézőbe.

Ecseren a lánykérést tulajdonképpen az 'íratkozás' (ohlášku písat') jelentette. Ilyenkor az előírásoknak megfelelően a fiatal párnak elő kellett jegyeztetni az esküvőt a papnál és a községházán is. Az 'íratkozásra' a menyasszony tiszta fehérbe öltözött, rozmaringot vett a kezébe, és a fiatalok kéz a kézben mentek a plébániára illetve a községházára, ahová mindkét házasulandó édesapja elkísérte gyermekét.

Mivel az egyházi szabályok háromszori hirdetést írnak elő, az esküvőt megelőző három vasárnapon már hirdették a fiatal párt a templomban, így az íratkozásnak ez előtt kellett történnie. A törvények szerint katekizmus oktatáson és egészségügyi vizsgálaton kellett a jegyespárnak az esküvőt megelőzően résztvennie.

 

Rövid udvarlás után, általában pár héttel a lakodalom előtt tartották az eljegyzést, amikor a vőlegény jegygyűrűvel ajándékozta meg menyasszonyát. Különösebb ceremónia nélkül zajlott az esemény, esetleg kisebb vendéglátásban részesült a vőlegény és kísérete.

 

Hagyományosan a menyasszony és a vőlegény családja is külön-külön tartotta a lakodalmat, a maihoz hasonló közös lakodalom elképzelhetetlen volt Ecseren. Az esküvőket főleg ősszel és farsangkor tartották. Az idős ecseriek visszaemlékezéseikben ma is szívesen emlegetik azt a megfigyelést, hogy abban az évben, amikor rövid volt a farsang, a kevésbé csinos lányoknak is sikerült férjet találniuk, hiszen a legények nem értek rá válogatni az idő szűke miatt. Ellenben hosszú farsang idején csak a csinos lányok keltek el.

Jellegzetes lakodalmi nap a kedd, csütörtök és szombat volt. A böjt miatt pénteken sosem tartottak lakodalmat. A lakodalom előtt egy héttel a vőfélyek (zváčok) hívogatták a vendégeket. A menyasszonyos, illetve a vőlegényes háznak is külön vőfélye volt, akiket mindig a rokonságból választottak. Ecseren nem léteztek úgynevezett 'hivatásos vőfélyek', azonban egy-egy rokonságban szívesen hívták vőfélynek ugyanazt a rátermett személyt. Mai napig emlegetik az ecseriek Sztancsik Józsi bácsit, Blazsek Jani bácsit, Ellenbacher Pista bácsit, mint híres vőfélyeket. Egy XX. század eleji jegyzetfüzetből maradtak ránk Pintér Márton és Szilágyi János ecseri lakodalmi vőfélyek szlovák és magyar nyelvű rigmusai.
Ízelítőként néhány hívogató:

Alázatossággal léptem e hajlékba,
Az isten áldása szálljon a benne lakókra.
A házigazdától bocsánatot kérek,
Hogy tisztelt házába belépni merészkedek.
Jövetelem okát elmondom én bőven,
Mert egy szép eskövő van nálunk készülőben,
Melyre a családot általam hívatja
A vőlegény és az ő tisztességes atyja,
Aki a fiának és annak jegybeli párjának
A templomban tartja eskövőjét,
Saját házánál meg a mennyegzőjét.
Ennek a szép napnak megüljük a torát,
Készít is a gazda bőséges vacsorát,
És kéri, hogy szíveskedjenek
Egész családjukkal nála megjelenni.

Az ecseri vőfélyek vendéghívogatáskor mellükre virágos, fehér szalagos bokrétát tűzve járták a rokonságot a jellegzetes ecseri kékfestő hímzett kötényben. Szokás volt, hogy a vőfély díszes kulacsban bort és fokost is vitt magával. A vőfélyek öltözetét nemcsak vendéghíváskor, hanem a lakodalom alatt is ez a hagyományos viselet jellemezte.

Régi hagyomány, hogy a két család vőfélye a vendégek hívogatásakor egymást is felkereste. A lakodalomba hivatalos fiatalokat a menyasszony, illetve a vőlegény személyesen hívta meg a vendégségbe. Meghíváskor elkísérte őket az első koszorúslány és koszorúsfiú is.

 

A lakodalmi előkészületek már több héttel a nagy esemény előtt megkezdődtek. A lakodalmas ház rokonsága a tésztagyúrással kezdte a készülődést, a húsleveshez és a pörkölthöz jellegzetes csigatésztát (brdovcet) készítettek.

Ecseren szokás volt, hogy a lakodalom hetében a lakodalmas ház azon ismerősei és barátai, akik nem kaptak meghívást a vendégségbe, felkeresték a házigazdákat, hogy különböző nyersanyagokkal (rizs, cukor stb.) segítsék a készülődést. Ez a hagyomány az őslakosság körében ma is él a községben. Az ajándékokon kívül a falu íratlan törvényei szerint a vendégsereg élelmiszerekkel is hozzájárult a lakodalmi készülődéshez. A lakodalmat megelőző napokon adták a tejet, illetve ekkor sütötték a süteményeket is. A XX. század első felében egy meghívott családnak a fentieken kívül 1 tyúkot és 3 kuglófot illet vinnie a vendégségbe. Később jött szokásba, hogy tortát és egyéb süteményeket is vittek a meghívottak a házigazdáknak.

A lakodalomhoz szükséges húsételekhez elengedhetetlen volt a disznóvágás, illetve gazdagabb családoknál borjúvágás, melyre az esküvő előtti napon került sor.

A híres ecseri lakodalmas kalácsot két nappal a nagy eseményt megelőzően sütötték az asszonyok. A tészta dagasztását és a kalácsok fonását a rokonok végezték, azonban a sütést csak igen jó kemencével rendelkező gondos gazdasszonyok végezhették. Igen jó kalács sült Szlifka Jánosné (Panka néni), Horvát Jánosné (Borzik néni), Zlatnyik Istvánné, Trepák Istvánné, Szlifka Ferencné, Merczel Ferencné és Fülöp Józsefné kemencéjében. A sütéshez szükséges rőzsét mindig a lakodalmas család biztosította, a kalácssütésért általában egy egész kalács volt a fizetség.

A menyasszonyos háznál készítették az ecseri lakodalmas elengedtetetlen kellékét, az örömfát (ratolest'), melyet a menyasszony testvéreivel és barátnőivel már egy héttel a lakodalom előtt elkezdett díszíteni. Az örömfa vesszőből font vázára szaloncukrokat illesztettek, tetejébe pedig babát állítottak. A lakodalmas menetben a vőfély feladata volt, hogy az örömfával végigtáncolja az utat.

Ugyancsak a menyasszony feladata volt az örömkalács (radostník) feldíszítése is, melynek nagysága kb. fél asztalnyi, súlya csaknem 20 kg volt. A megsült kalácsba 12 pálcát tűztek. A színes papírral díszített pálcák tetejére almákat erősítettek, majd szalaggal átkötötték. A feldíszített örömkalács közepébe egy magasabb pálcát illesztettek, melyre szintén babát helyeztek. A radosztnyíkot mindig az első koszorúsfiú (starší druzba) vitte táncolva a lakodalmas menetben.

Az ételeket készítő szakácsnőket 2-3 héttel a vendégség előtt illett felkérni a megtisztelő feladatra. Ma is szívesen emlékeznek vissza az ecseriek Kollár néni (a Tabánból), Langó néni (Zsilinszki Jánosné) és Havasi néni főztjére.

A lakodalmi előkészületekhez hozzátartozott a lakás kiürítése is, mivel régebben nem állítottak lakodalmas sátrat, a mulatságot mindig a szobákban tartották. Az első és a hátsó szobában mulattak a vendégek, a zenekar helye mindig a konyha volt. A lakodalmi sátor állítása az 1960-as évektől vált szokássá Ecseren.

A koszorúslányok és fiúk feladata volt a vendégséghez szükséges edények, étkészletek, villák, kanalak összehordása is. A rokonok által kölcsönadott eszközöket gondosan felírták, majd a lakodalom végeztével visszahordták. Szokás volt, hogy az esküvőt megelőzően a vőlegény valamelyik falusi kocsmában legénybúcsút tartott, melyre barátai kaptak meghívást.

A menyasszony külön leánybúcsút nem tartott, aszonban az előkészületekben segítkező rokonságot mindig vendégül látták vacsorára, mely általában gulyásleves volt.

A talpalávalót szolgáltató zenekar Ecseren szinte minden lakodalomban rezesbanda volt (trubači). Néhány esetben cigányzenét is fogadtak, de ezt általában csak akkor, ha a trubacsok már foglaltak voltak az adott napon, illetve néhány helyen előfordult, hogy a vőlegényes háznál fúvósok zenéltek, a menyasszony családja pedig cigányzenét fogadott. A fúvószenekar általában 10-12 főből állt, szívesen hívták az ecseriek maglódi, pilisi, illetve irsai trubačokat a lakodalomba

 

 

A nagy nap reggelén a templomban szentmisét mondott a pap a fiatal párért, amin a közeli hozzátartozók vették részt. A lakodalmas házhoz e nap délelőttjén érkeztek a vendégek. Ekkor kelttésztákból készült süteményekkel, pálinkával, kávéval, kaláccsal kínálták őket. Téli lakodalmakon nem volt ritka vendégfogadáskor a forralt bor és a kocsonya sem.

A koszorúslányok (druzice) mirtuszvirággal fogadták az érkező vendégeket, melyért cserébe némi pénzt illett adni. A vőlegény bokrétáját és ingét a menyasszony első koszorúslánya vitte ajándékként a vőlegénynek. Szokás volt, hogy a zenekar érkezésekor az utca végére vonult a vendégsereg, ahonnan tánccal kísérték a trubacokat a lakodalmas házhoz.

A menyasszonyon és a vőlegényen kívül a lakodalom kiemelt szereplői a násznagy, a keresztmama, a vőfély illetve a koszorúslányok és koszorúsfiúk voltak.

A vendégek nászajándékként általában kendőt vittek a menyasszonynak. Szokás volt, hogy a menyasszony és a vőlegény megajándékozta egymást: a vőlegény általában cipőt adott a menyasszonyának, a menyasszony pedig slingelt inget vőlegényének.

Közvetlenül az esküvő előtt a vőlegény vőfélye vagy első koszorúsfiúja verssel hívta fel a menyasszonyos ház vendégeinek figyelmét, hogy időben induljanak az esküvőre:

Dícsértessék az Úrjézus szentséges szent neve!
Áldásával legyen ezen hajlék tele,
Melyet adott ránk jóságos szent keze,
Ezt kívánja szívünk minden érzete.
Vőlegényünknek vagyok én küldötte,
Aki megbízását lelkemre kötötte,
Mátkáját általam kéreti,
Hogy legyen követének sikeres jötte,
Amint megbeszélték az elmúlt héten.
A szent szertartás ma délután lészen,
Azért a menyasszonyt szépen arra kérem,
Hogy majd idejében rendben legyen készen.

Ecseren az 1930-as évekig a menyasszonyok mindig sötét ruhában esküdtek (barna, kék, sötétzöld), az 1940-es évektől egyre világosabb lett a menyasszonyi ruha színe (rózsaszín, világoskék, halványzöld). A falu szokásai szerint a menyasszony ruháját mindig bérmaszülei (a násznagyok) ajándékozták keresztlányuknak.

Néhány ügyeskezű asszony kiváltsága volt a menyasszonyi koszorú felhelyezése, melyet akkor az egész falu emlegetett. Hosszú évtizedeken keresztül két öltöztetőasszony, Szentirmai Jánosné illetve Blazsek Jánosné indította útnak az ecseri menyasszonyokat. A mai napig szeretettel emlékeznek rájuk azok az ecseri menyecskék, akik még sokszoknyában léptek az oltár elé.

 

 

Az indulás előtt a starejši (násznagy) búcsúztatta a menyasszonyt szüleitől, testvéreitől:

Tisztelt násznép!
Illő, mikor ilyen nagy útra indulunk,
Isten és ember előtt híven leszámoljunk,
A mi kedves menyasszonyunk emódon szólana,
Ha szív érzelmétől szavakhoz jutna.
Elmondom röviden, mit elméje gondol,
Ilyenformán volna, látom bús arcáról:
Örömmel virradt rám e szent reggel,
Örömmel üdvözlöm ártatlan szívemmel,
Keblemet most nagy bánat fogja el,
Mert a házasélet útjára lépek fel.
Hosszú az én utam, melyre most indulok,
Azért jó Istenem, te hozzád fordulok.
Ne hagyj el, légy velem,
Bocsásd meg ellened elkövetett vétkem,
Édes Jézus, kérlek, maradj holtig vélem.
Most hozzátok fordulok édes jó szüleim, testvéreim
S kik jelen vgytok, összes rokonaim,
Kísérjetek most az Isten házába,
S kérjétek érettem Istent imádkozva,
Hogy bő áldását adja e szent házasságomra.
Induljunk el a Szentháromság nevében,
E hosszú utunkon vezéreljen Isten.

Az esküvőre a menyasszonyos ház és a vőlegényes ház vendégei külön menetben mentek. A XX. század első felében a lakodalmas nép csak a templomi esküvőre kísérte a fiatal párt, azonban a polgári házasságkötés szertartásainak fejlődése a későbbiek során azt eredményezte, hogy a polgári esküvő is szerves része lett a lakodalmaknak, melyet közvetlenül az egyházi szertartás előtt tartottak.

A két család, illetve a fiatal pár először a polgári esküvőn találkozott egymással, mely után ismét kettéváltak, majd a templomnál újra találkoztak. Az utat a hagyományoknak megfelelően mindig külön menetben, táncolva, énekelve tették meg az ecseriek. A lakodalmas menetben az első sorban mindig a lányok, majd a menyecskék haladtak, öten-hatan egy sorban. Őket követte a menyasszony, majd a legények, férfiak és az idősebb vendégek zárták a menetet.

Érdekesség, hogy az örömszülők soha nem kísérték el gyermeküket az esküvőre, ők otthon maradva a vendéglátás zökkenőmentes lebonyolításával foglalkoztak. Az esküvőn a keresztszülők képviselték a menyasszony és a vőlegény szüleit. A templomba érve a fiatalokkal együtt az oltár elé álltak a vőfélyek és a keresztapák is.

Szép szokás volt, hogy a templomban az első koszorúslány rozmaringból font koszorút helyezett a szertartás idejére a házasulandók fejére. Ezután következett az asszonyavatás, melynek keretében a keresztmama (zásedka) gyertyát helyezett a menyasszony kezébe, fejére pedig csipkés zsebkendőt. A pap áldása után így kerülték meg a templom oltárát, amelyhez a feszület megcsókolása is hozzátartozott. Az oltárra helyezett kendőbe (ručník) pénzt illett helyezni ilyenkor, mely a templom fenntartását szolgálta.

Az esküvői szertartás elvégzéséért a régi ecseri elvárások alapján egy liter bor, egy torta és egy egész kuglóf járt a papnak, azonkívül kuglóf és sütemény a harangozónak is. Az esküvő után a templom előtt a menyecskék körtáncot (karikázót) jártak. Ez a tánc ősi kultikus hiedelmi gyökerekre vezethető vissza, mely szerint a bezárt kör távol tartja a fiatal pártól a rontást. A karikázó után páros csárdás következett, nem volt ritka, hogy ebbe a táncba az esküvőre nem hivatalos nézők is beálltak.

 

 

A két ház vendégei külön-külön mentek hazafelé. Mindkét ház vendégei a saját rokonságukkal együtt visszatértek vendéglátójúk udvarába. Az úton marsokat zenéltek a trubačok.

Ebéd után a vőlegény vendégei elindultak a menyasszonyért. A házhoz érve zárt kapuk fogadták a vendégsereget. Régi szokás volt, hogy ekkor elő kellett hívogatni a menyasszonyt. Az ecseri hagyományoknak megfelelően háromszor kellett a vőlegény vendégeinek elénekelniük a 'Nyisd ki babám az ajtót' kezdetű dalt. Nem volt ritka, hogy maskarák színesítették ezt a jelenetet.

Miután a vőlegény megkapta menyasszonyát, a násznagy rövid köszöntőt mondott.

A köszöntő szavak után a menyasszonyos ház gazdái az udvaron vendégül látták a vendégsereget, mely során süteménnyel és forralt borral kínálták őket. Ezután a két ház népe közösen mulatozott.

A lakodalomra kíváncsi nézőknek kalácsot és bort osztogattak. Ecseren számon tartották a nézők számát is, hiszen az büszkeséggel töltötte el a háziakat, ha sokan voltak kíváncsiak a lakodalomra.

Ez a szokás ma is él a községben, igazi ecseri lagzi nézők nélkül napjainkban sem képzelhető el.

 

 

A vendéglátás befejeztével a vőlegény násznagya kérte ki szüleitől a menyasszonyt:

Tisztelt Örömszülők!
Mielőtt elvinnénk e háznak virágszálát,
Hadd mondjam el röviden az ő búcsúzását.
Zeng búcsúzó szavam, hullanak könnyeim,
Mert tőletek válok el, kedves jó szüleim.
Felséges Úristen, világ teremtője,
Tekints le ezen jó és kedves szülőkre.
Most hozzád fordulok, drága Édesapám,
Könnyektől mint borul el orcád.
Tudom, hogy fáj atyai szívednek,
Midőn elválását látod gyermekednek.
Kedves Édesapám, ha valaha megbántottalak,
Feledd el ezeket,
A Jóisten áldjon meg ezért tégedet.
Hát hozzád mit szóljak, drága Édesanyám,
Hiszen Te voltál gondoskodó dajkám.
Tudom mint szerettél,
Mint gyenge virágot ápoltál, neveltél,
Most pedig számomra más utat jelöltél.
Bocsáss el hát, Édesanyám, szárnyaimra,
Mert most válik át életemnek útja,
Vagy sírig örömre, vagy örökös búra,
Ezért hát jó Anyám, mielőtt indulok,
Könnyező szemekkel kebledre borulok.
Kedves testvéreim, fogjátok meg ti is kezem,
Mert tőletek elválásom esik oly nehezen.
Tartson össze Isten testvéri szeretetben.
És jók legyünk egymáshoz egész életünkben.

A kikérés után a híres 'Már a miénk a menyasszony' kezdetű marssal vitték a menyasszonyt új otthonába, ahová keresztanyja és első koszorúslánya is elkísérte.

Már a miénk a menyasszony
Igyunk a teli pohárból,
Mi ezeket jól becsaptuk,
Mert a menyasszonyt elloptuk.

Természetesen a lakodalmi menetben vitték az örömfét (ratolest') és az örömkalácsot (radosztník) is. A keresztmama és a koszorúslányok feldíszített pálcákra erősített almákat vitték a menetben.

A vőlegényes házhoz érve a vőlegény szülei fogadták az új asszonyt mézzel ízesített kaláccsal, melynek megkóstolása után hátra dobta azt a menyasszony. Ebből próbálták megjósolni, hogy az első születendő gyermek milyen nemű lesz: ha férfivendég kapta el a kalácsot, akkor fiút, ha női vendég, akkor lányt jósoltak.

A radosztník és a ratolest' fogadása is szertartásosan, verssel történt a menyasszony érkezésekor:

Végére értünk e hosszú utunknak,
Kérem a jelenlévőket, hallgassák meg néhány szavamat.
Ez a kis seregünk, mely idekint vagyon,
Hosszú utunkon elfáradt ám nagyon.
Kérem, fogadják be őket hajlékukba,
És részesítsék őket víg mulatozásban.
Hosszú fáradozásunk nem esett ám hiába,
Mert egy szép virágszálat hoztunk e házba.
Ime itt a menyasszony, velünk megérkezett,
Tisztelt Örömszülők, fogjanak vele kezet.

 

 

Ha a menyasszony vagy a vőlegény más faluból való volt, akkor az esküvői szertartást mindig a menyasszony falujában tartották. Gyakran előfordult, hogy az ecseri fiatalok a környékbeli falvakból: Kistarcsáról, Kerepesről, Cinkotáról, Keresztúrról vagy Mendéről választottak párt. Természetesen fontos tényező volt, hogy a fenti községek ugyancsak katolikus szlovák lakossággal rendelkeztek, így nyelvi és vallási akadályok nem merültek fel. A nyelvi és vallási különbözőség volt az oka annak, hogy a földrajzilag legközelebb fekvő szomszédos községekből, a német Vecsésről, a magyar Rákoscsabáról és az evangélikus Maglódról ritkán házasodtak az ecseriek. Az esküvőre indulás előtt a vőlegény rokonsága nagy gondot fordított a lovak, és a lőcsös kocsik előkészítésére, szalagos feldíszítésére.

Az első kocsin a vőlegény és vőfélye ült, őket követték a rokonság kocsijai. Néha előfordult, hogy hintóval mentek a menyasszonyért. Az esküvői szertartás után az első kocsin ült a menyasszony és a vőlegény, illetve a násznagy és felesége.

Fontos volt, hogy az esküvő befejeztével, de még a vacsora kezdete előtt a menyasszony tulipános ládája megérkezzen új lakhelyére. Ennek kísérője volt az alábbi ének és vers:

Este viszik a menyasszony ágyát,
Csengő szánra teszik a ládáját.
A ládája telis-telis tele,
De a szíve vágyik vissza vele.

Cifra szűröm szegre van akasztva,
Gyere rózsám, tedd fel a vállamra.
Így is, úgy is ott annak a helye,
Még az éjjel bétakarlak vele.

 

A lakodalom fő étkezése a vacsora volt. Még a vacsora előtt a menyasszonyos háztól néhány koszorúslány és fiú tortákat vitt ajándékba a vőlegény házához. A szokás azt diktálta, hogy hat tortát küldjön a menyasszony édesanyja lánya új családjához. A vacsora étrendje a XX. század során változásokon ment keresztül. Míg a század elején általában marhahúsleves, tormás hús, rizses csirkepörkölt, kemencében sült fokhagymás marhahús és rizskása volt a menü, a század közepén már tyúkhúslevest, leveshúst, tyúkpörköltöt nokedlivel vagy csigatésztával (brdovce), rizst aprólékkal, illetve rántott húst kínáltak. Természetesen napjaink ecseri lakodalmain már a modern konyha remekei is feltűnnek.

Az étkekhez külön-külön versek, köszöntők tartoztak. A teljesség igénye nélkül, az ízes ételek elképzeléséhez nyújt segítséget néhány régi rigmus:

KÖSZÖNTŐ VACSORA ELŐTT
Amint Krisztus Urunk e szavakkal lépett apostolai közé:
Békesség nektek!
Én is ezen szavakkal lépek maguk közé:
Békesség kegyelmeteknek,
Békességet kívánok az egész vendégseregnek!
Az Úristen áldása szálljon mindnyájukra,
És maradjon mindnyájunk között mindörökre.
Dícsérettel legyen tele ezen hajlék,
Szomorúság, bánat mitőlünk távozzék,
Aki nem tud semmit, az tőlem tanuljék!
Kedves vendégeim!
Az asztalok meg vannak terítve,
Tányér, kanál, villa, kés el vannak készítve,
Jönnek majd az étkek mindjárt sorjába',
Ez a kis legénység nem áll itt hiába.
De nehogy az étel az asztalon meghűljön,
Hogy felmelegítése dologba kerüljön.
Méltók legyünk arra, hogy itt az öröm terjedjen,
Testünk pedig részt vehessen italban, ételben.
De most már nem tréfálok, megyek a konyhára,
Az étkeknek drága illatára.
Meg fogok jelenni mindenki láttára,
Ha előbb nem, hát borjúnyúzó keddre,
vagy Hamvasztószerdára!

LEVESHEZ
Istennek nevében íme, megjelentem,
Tudom, azt mondják, biz' jól cselekedtem.
Íme, itt a leves, az étkek alapja,
Násznagy uram majd a példát mutatja.
Íme, itt a leves, majd jön a jó hús,
Tehát a szíve senkinek ne legyen bús.
De mielőtt hozzányúlnak a kanálnak
Buzgó szívvel adjunk hálát az Úrnak!
Rajta hát zenészek, hadd szóljon a virtus,
Ezzel dícsértessék az Úrjézus Krisztus!

MARHAHÚSHOZ
Itt a jó marhahús, mellette a torma,
Tessék vendégeim, metéljék el sorba'.
Ejnye, talán méreg van abban a borban,
Igyanak, hogy jó kedvük legyen sorban!

CSIRKEHÚSHOZ
Csirkehúst hoztam, mégpedig kétfélét,
Elhoztam a kakast és vele a jércét.
Hogy jutottam hozzá, elmesélem szépen,
Hallgassanak reám, figyelemmel kérem:
Szaladgált a kakas a jérce nyomába',
Én meg fogtam magam, futottam utána.
Elcsíptem mindkettőt hamar szerencsésen,
S egy sütőbe be is gyömöszöltem.
Szép piros, barnára sült meg ott a bőrük,
Lesz is a vendégeknek jó falat belőlük!

VICCES KÖSZÖNTŐ VACSORA KÖZBEN
Ahol vígan vannak leányok, legények,
Ha szerét találom, én oda betérek,
Hiszen nem csoda, hogy a bort szeretem,
Szent Borbála napján pincében születtem.
Nagyapám kántor volt, apám kefekötő,
A jó bort csap alól itta mind a kettő.
Én is a Jóistentől csak azt kívánom,
Fulljak egy hordóba, az legyen a halálom.
Egy százakós nagy hordó borral legyen tele,
Ha vesztemet érzem, abba ülök bele.
Angyalok visznek a mennyekbe, mint dukál,
Szent Péter pedig a kapuban szalutál.
Mondja az Úrnak: Uram ezt az embert vedd a kebledre,
Mert a vizet életében még a szájában sem tűrte.
De most már elég legyen ebből,
Nem akarok sokat hozni egy sütetből.
Akadozik nyelvem, nem áll rigmus felé,
Tudja a jó Isten, mi üthetett belé.
Szédül a fejem, forog velem az egész világ,
Mondjuk hát mindnyájan, hogy éljen az új pár!

RIZSKÁSÁHOZ
Eszes ember volt, ki ezt feltalálta,
Aki a rizskását először csinálta.
Finom az illata, zamatos az íze,
ha ránéz az ember, hát örül a szíve.
Szűzek, szép leányok, ne beszélgessetek,
Ha ebből nem esztek, férjhez nem mehettek.
Egyben tihozzátok is szólok, legények,
Ki ebből nem eszik, nem kap feleséget!

KOCSONYÁHOZ
Háromszáz ökörnek
Elfagyott a füle,
Levágtam, megfőztem,
Elhoztam izibe'.
Lábát, farkát, orrát
Szintén hozzátettem,
Mikor jól megfagyott,
Ide hoztam menten.

A vacsora után került sor az örömfa szétszedésére is, melynek édességeit a vendégek között osztották szét, a rajta lévő babát pedig általában egy közeli rokon gyermeke kapta meg.

AZ ÖRÖMFA BEMUTATÁSA
Szép vendégkoszorú! A nyoszolyóasszony,
Ki ez ajándékot készítette otthon,
Ím ideküldte, hogy asztalra tennénk,
Hogy azt egészséggel szépen elköltenénk.
Fogadjuk szívesen becses ajándékát,
S költsük el szépen minden morzsalékát,
De úgy, hogy nekünk is jusson belőle,
Hogy minket is érjen a ritka szerencse.

Szokás volt a gazdasszony részére kásapénz szedése is, melyet vidám vers keretében kértek a vendégektől:

Vígságunkat búsítja egy szomorú eset,
A nagy sürgés-forgásban egy kis baj is esett.
Ahogy a szakácsnénk a kását kimérte,
Ráfröccsent szegénynek a keze fejére.
Le vagyon forrázva szakácsnénk karja,
Nagy égett sebeit kendővel takarja.
Sírdogál szegény, szánalom nézni rája,
Jó lenne elmenni zsírért patikába.
Ezt a kérdést azért közlöm kegyelmetekkel,
Mert bizony a gyógyszerhez pénz is kell.
Adjon hát mindenki, kinek mennyit bír zsebe,
Hadd gyógyuljon be a szakácsné fájós keze.

Az ügyesebb vendégek be tudták dobni a fazékba a szakácsnénak szánt pénzt anélkül, hogy a nagy fakanállal hadonászva tréfálkozó 'álszakácsné' odasuhintott volna.

Miután vége lett a vacsorának, a menyasszony fejkendővel ajándékozta meg új rokonait: férjének édesanyját, testvéreit és keresztanyját.

 

Éjféltájban következett a menyasszonytánc, melyet régen bölcsőtáncnak neveztek (na kolisku).

A tánc célja a fiatalok induló vagyonának megalapozása volt, ezért mindkét rokonság körében eljárták. A terítővel letakart asztalra kellett a pénzt tenni, majd mindenki táncolt a menyasszonnyal. A menyasszonytáncot mindig az első koszorúsfiú verse vezette be, majd ő kezdte a táncot az új assszonnyal:

Ime, itt áll előttünk az ékes menyasszony,
Hogy menyecske fejjel először mulasson.
Mindenki táncolhat vele egy kurtát,
De vigyázzon: le ne tapossa a cipője sarkát.
Az asztal közepén van egy üres tányér,
Én kezdem a táncot, a többi még ráér.
Addig mindenki szaladjon forintért, bankóért,
Te meg banda húzd rá az új házaspárért!

Ecseri szokás szerint ekkor már a menyasszony fejéről lekerült a koszorú, a vőlegény bokrétáját is levették. Az új asszony tiszta fehérben, fején bujdošsal jelent meg. Ehhez igazodott a menyasszonytánc éneke, zenéje is, mely szerint a menyasszony elvesztette már a koszorúját.

A tánc végén a vőlegény hagymával váltotta ki a menyasszonyt, mely manapság ecseri viseletbe öltöztetett babával történik. Ezután következett a menyecsketánc, amit csak a fiatal pár táncolt. Ez a csárdás általában a következő énekhez kötődött:

Jaj, de csinos menyecske lett ebből a lányból,
Kerek kontyot csináltak a hajából.
Jaj, de csinos kis barna,
Suhog rajta a selyemszoknya.
Ő lett az én kedvesem,
Ő lett az én kedvesem,
Ő lett az én drága kis feleségem.

Hozzátartozott a lakodalmi szokásokhoz, hogy a menyasszonytánccal gyűjtött pénzből a zenészek részére is adott a fiatal pár. A hajnali órákban került sor a kontyáldomásra, mely során pálinkával és süteménnyel kínálta vendégeit a menyasszony és a vőlegény.

Hajnal felé már szinte minden lakodalomban a tetőfokára hágott a hangulat, többször előfordult, hogy maskarába öltözött vendégek emelték a jókedvet mókás jelenetekkel.

Hajnalban tartották a párnatáncot is, mely alatt a zenekar keringőt játszott. A menyasszony kezdte a táncot, néhány tánclépés után ellenkező nemű partnert választott azzal, hogy elé dobta a párnát, arcon csókolták egymást, majd a táncpartner folytatta tovább a párnatáncot hasonló módon.

A lakodalmi mulatság vége felé a hazafelé készülődő vendégek körében gyakran előfordult, hogy rezesbandával kísértették ki magukat a lakodalmi házból.

 

A lakodalom után egy héttel a vőlegényes háznál vendégséget (hostyina) tartottak, ahol a menyasszony családja vendégeskedett, majd egy héttel később a menyasszony családja hívta vendégségbe az új rokonságot. A fiatal menyecske öltözetével is hírül adta a falu népének, hogy beállt az asszonyok sorába. Az esküvő utáni első vasárnapon fején a fiatalasszonyok jellegzetes fejdíszét, a bujdošt viselte, a templomban a mise alatt közvetlenül a lányok sora után foglalt helyet.

A második vasárnapon kikötött kendőt viselt (podkontík ručnyík), a harmadik vasárnap pedig főkötőt (čepec).

Ezután a fiatalasszony az első gyermek születéséig, de legfeljebb egy éven keresztül hordhatta a fiatal menyecskék fejdíszét, a bujdošt.

forrás: http://www.ecser.hu/