Határidők

Határidő napló

 

8-6 hónappal előtte

  A két család találkozása, az esküvő dátumának kitűzése (figyelembe véve az ünnepnapokat és a munkaszüneti napokat). Ez a dátum változhat attól függően, hogy a házasságkötő terem, a lakodalom tervezett helyszíne szabad-e még. Az esküvőt akár Pénteki napra is rakhatjuk, így a meghívott vendégek ki tudják magukat pihenni a következő hétre.


A templomi és a polgári esküvő kereteiről dönteni. Amennyiben templomi esketést nem szeretnénk, érdemes a polgári esküvőt kicsit ünnepélyesebbé tenni. Verssel, énekkel, zenével, rövid kis műsorral.


Gondolkozni azon, hogy kik legyenek a tanúk, koszorúslányok. Általában ugyanazt a két személyt szokták felkérni a polgári házasságkötéshez tanúnak, mint a templomi esketésnél. Kivételek persze előfordulnak.


A lakodalom nagyságának és helyszínének eldöntése. Az egész lakodalom szervezésénél a legfontosabb talán, hogy hány vendéget hívjunk. Ez a szám determináló tényezőként fog hatni a helyszín kiválasztásánál. Mérlegelendő továbbá, hogy minden vendég részt vesz-e a teljes programon, vagy lesznek olyanok, akik a ceremóniára hivatalosak, a vacsorára nem.


Általános költségvetés készítése. Az esküvő nagyon sokba kerül. Kiindulhatunk abból, hogy az előzetesen kalkulált összeget biztosan túllépjük legalább egyharmadával. Érdemes megbeszélni ki mit vállal magára a költségekből.


Bejelentkezni a polgármesteri hivatalba. A nagyobb városokban közkedvelt napokon előfordul, hogy futószalagon folyik az esketés. Még el sem ment az előző pár a mi vendégeink már az ajtóban várakoznak és az utánunk következők is alig várják, hogy véget érjen a mi esküvőnk. Próbáljuk megbeszélni az anyakönyvezetővel, hogy lehetőség szerint előttünk és utánunk legyen egy kis szünet. Lehet hogy pénzbe kerül de megéri.


Megbeszélés az eskető pappal, jegyoktatásra jelentkezni. Előfordulhat, hogy a jegyespár egyik tagja nincs megkeresztelve vagy más vallású. Ilyen esetben az eskető pap mondja el a teendőket.


Jegyűrűket közösen kiválasztani és megrendelni, amennyiben ez még nem történt meg. A vőlegény még most is meglepheti kedvesét egy kísérő gyűrűvel. Nem kötelező, ne érezze kényszernek.


Az esküvői ruhák és a hozzá tartozó kiegészítők kiválasztása. Ha a menyasszony kölcsönzi a ruháját, minél előbb lefoglalja, annál nagyobb a választék.


Ár és menüajánlatot kérni az étteremtől. Fontoljuk meg, nem gazdaságosabb-e a svédasztalos vacsora, mint a személyenkénti fogások.


Fényképészről, videósról érdeklődni. Megbízhatóak legyenek és szépen dolgozzanak! Az esküvőt nem lehet megismételni!!!


Érdemes megbízni egy profi party service-t? Általában nem jár többletköltségekkel, hiszen ezek a cégek kedvező áron jutnak hozzá a szolgáltatásokhoz. Nem is beszélve a rengeteg utánjárásról, és a nap garantáltan zökkenőmentes lesz.

 

5-4 hónappal előtte

 

 

 A vendégek listáját összeállítani. Pontosan fel kell jegyezni hány főre számíthatunk családonként, ez mind a vacsoránál, mind a további eseményeknél elengedhetetlen.


Esküvői járműről érdeklődni és lefoglalni azt. Lehet hintó, akár egy egész busz a násznép szállítására, ha távolabb esik a vacsora helyszíne.


Megkérdezni a leendő tanukat és koszorúslányokat, hogy elvállalják-e a nekik szánt szerepet? Amennyiben igen, javasoljunk a koszorúslányoknak szalont, ahonnan ruhát szerezhetnek be.


Nászútajánlatokból kiválasztani az Úti célt. Ha külföldre megyünk, az útlevelünk érvényes-e. Egzotikus ország választása esetén gondoljunk a megfelelő védőoltásokra.


Szabadságot elintézni. Ajánlatos már az előkészületekhez kivenni néhány napot. A többit persze a nászútra.


Zenekart, diszkóst, vőfélyt kiválasztani és felkérni. Nagyobb esküvő esetén kevés 1-2 személyes zenekar. A zenei stílus kiválasztásánál ügyeljünk a meghívott vendégek összetételére. Érdemes felkérni profi vőfélyt a lagzi levezényléséhez, ne a vőlegény szaladgáljon, hogy mindenki kapott-e már levest és mikor kell a az örömapa köszöntőjét mondani.


Igény szerinti dekoráció (lufi, szalagok, virágok…), tűzijátékot megrendelni. Ez utóbbinál különösen fontos, hogy időben történjen a megrendelés, mert engedélyhez kötött.


Templomi kórus vagy orgonakíséretről gondoskodni. Egyidejűleg ne felejtsük el a templom díszítéséhez a virágokat megrendelni.


Polgári esküvőhöz műsort választani. A zene és vers kiválasztása mellett beszéljük meg, hogy hányan fognak pezsgővel koccintani és milyen extra kívánságaink vannak.


A nászajándéklista összeállítása, az üzlet kiválasztása. Amennyiben nem lesz menyasszonytánc feltétlenül érdemes nászajándék listát készíteni és erről a rokonokat értesíteni. Így el tudjuk kerülni, hogy három porszívót kapjunk.

3 hónappal előtte

 

 

 Fodrászhoz menni és az esküvői frizurát megtervezni. Egyben előjegyezni a későbbi időpontokat és megtervezni a frizurát, a fejdísz figyelembe vételével.


Meghívókat, ültető- és menükártyákat kiválasztani, megrendelni. Lehetőleg a pontos létszám tudtával menjünk szakemberhez.


Meghatározni az esküvő menetét a nap programját. Érdemes egy hivatásos vőfélyt segítségül felkérni. Levezényli a nap eseményeit és sok hasznos tanácsot tud adni.


Ha otthon ünnepelünk ki segít. Már most illik felkérni azokat a személyeket akik segítenek a teendők elvégzésében.

2 hónappal előtte

 

 

 A vendéglistát ellenőrizni, esetleg kiegészíteni és végleg eldönteni hány fo hivatalos a vacsorára.


Esküvői meghívókat személyesen átadni vagy postán elküldeni- Azon vendégek részére, akik távolról érkeznek.


Megbeszélés a fényképésszel. A műtermi és esküvői, esetleg más helyszíni felvételek miatt.


Az eskető pappal a ceremóniát részletesen megbeszélni. Ha szükséges megbeszélni egy főpróbát a koszorúslányokkal együtt, egy héttel az esküvő előtt.

1 hónappal előtte

 

 

 Legény és leánybúcsúztató helyszínét kiválasztani. A barátokat szóban előre értesíteni róla.


Házassági szerződést, vagyonbecslést (ha készül) közjegyzőnél hitelesíteni. Nem jelenti a bizalom hiányát, előfordulhat az is, hogy a szülők ragaszkodnak hozzá.


Biztosításokat ellenőrizni, szükség esetén újra kötni. Pl. élet-, háztartás-, balesetbiztosítás.


Karikagyűrűket gravíroztatni. Lehet persze a monogramokat vagy a keresztneveket az esküvő után is gravíroztatni akkor sem dől össze a világ.


Menyasszonyi csokrot megrendelni. Ez a vőlegény feladata! Előtte feltétlenül érdeklődje meg, van-e kedvesének határozott elképzelése arról, hogy milyen virágokat szeretne. Továbbá a többi virágdekorációt a kocsira, az asztalokra, a templomba megrendelni. A koszorúslányokról, a vőlegény kitűzőjéről se feledkezzünk meg!


Kozmetikushoz menni. Már most időpontot egyeztetni, egy héttel az esküvő előttre is. (Szemöldök-, szempillafestés, gyantáztatás stb.)


Menyasszonyi tortát megrendelni és az esküvő többi süteményét is.

2 héttel előtte

 

 

 Ülésrend tervezés elkészítése. A vendégek már biztosan visszajeleztek, hogy számíthatunk-e részvételükre. Ha nem, nyugodtan kérdezzünk rá, hogy megtervezhessük az ülésrendet.


Fodrásztól időpontot kérni. (Egy héttel az esküvő előtt vágás, dauer vagy festés a menyasszonynak, hajvágás a vőlegénynek.)

1 héttel előtte

 

 

 Menyasszonyi ruhát az összes kiegészítővel együtt felpróbálni. Lehetőleg frizurával, sminkkel együtt, hogy láthassuk az összhatást.


Vőlegény öltönyét felpróbálni, ha kell, alakítani rajta.


Az esküvői cipőket otthon hordani, hogy kényelmesen bejáródjanak. Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor az ara vagy ifjú férje lábát feltöri az új cipő és tánc közben a vízhólyagoktól szenvednek!


Manikűr, pedikűr, esetleg lábmasszázs, kozmetikus, vagy éppen ki mivel szokta kényeztetni magát.


Az esküvő részleteit a vőféllyel megbeszélni. Amennyiben másnak is szánunk feladatot, fontos szerepet, úgy vele szintén egyeztetni.


Legény vagy leánybúcsút előkészíteni. A barátok meglephetik a vőlegényt pl. egy tortából kiugró csinibabával, de a barátnők is rendelhetnek a menyasszonynak egy Chippendale show-t! Mindez persze a jó ízlés határain belül.

 

1-2 nappal előtte

 

 

 Kölcsönzőből (szabótól) az esküvői ruhákat elhozni. Utolsó próba, igazítások.


Autókat lemosni, kitakarítani. Ha esőre áll az idő, kivételesen várjunk vele az utolsó percig.


Bőröndöket a nászútra becsomagolni.


Babonás menyasszonyok részére gondoskodni a szerencsét hozó tárgyakról. Egy elterjedt angol szokás szerint általában valami régi, valami új, valami kölcsönkapott és valami kék viseletétől remélik a menyasszonynak a házasság sikerét. (Lásd esküvői szokások.)


Ami nélkülönözhetetlen lesz a nagy napon: tartalék harisnya, papírzsebkendő. Ezeken kívül persze még ezernyi dolog: nagy tál (szita?) a menyasszonytánchoz, sok apró pénz, seprű, tű és cérna, ha szakadna a ruha valahol… Érdemes egy listára feljegyezni és ez alapján előkészíteni a dolgokat.


Korán lefeküdni. Gondoljunk arra, hogy sokat pihenjünk az esküvő előtti napokban, így nem leszünk fáradtak és igazán élvezhetjük a lakodalmat.

2 héttel utána

 

 

 Köszöntőkártyákat küldeni a vendégeknek a részvételért, az ajándékokért, a jókívánságokért. Biztosan mindenki örül, ha egy esküvői fényképet is kap mellékelve.

Comments are closed.